blenkt
blen̂kt 2 [Dond.] -e̦ncu, encu,
1) gaffen:
kuo nu, Jānīt, tâ blenc? Kleinh.;
2) mit Mühe wahrnehmen, erblicken
Dond. [Vgl. blankstīt 1.]
Avots: ME I, 313
1) gaffen:
kuo nu, Jānīt, tâ blenc? Kleinh.;
2) mit Mühe wahrnehmen, erblicken
Dond. [Vgl. blankstīt 1.]
Avots: ME I, 313